Ez nem egy történet, hanem kivonat a HATÁRŐRSÉGnél töltött 1 évemről. A nevek nagyrésze – sajnos – kiesett már fejemből. Amennyiben helyesírási, stilisztikai vagy egyéb hibát vétek, akkor már most elnézést kérek! – kezdi első, beköszönő posztját olajmag 01 kolléga, aki (ahogyan az a bevezető mondatból is látszik) a Milstoryblog (eddig se gyenge) határőr-szakágát erősíti. Üdvözöljük hát az új szerzőnket és lássuk, hogyan indult a 351 napig tartó periódus.
A történet a veszprémi hadkieg-nél kezdődött valamikor 1995 késő telén. Nem volt semmi extra a sorozáson. Súly, vérnyomás, tesztek, elbeszélgetés. Kaptam egy nagy „A” betűt a nevem mellé.
– Maga vegyianyagfelderítő lesz, májusi vonulással – mondta egy kilós.
Jól van! – gondoltam. Úgyis az a szakmám és hamar túl leszek rajta. Április közepén meg is jött a kézzel (!) írt behívóparancs: Jelenjen meg 1995. május 16-án reggel 8 órakor a már fentebb említett hadkieg-en. Plusz a szokásos szöveg a Btk. paragrafusával.
Megtörtént minden ilyenkor szokásos tevékenység: hajvágás, segély beszerzése, bevonuló buli, stb… Nőnemű humanoid abban az időszakban nem tartozott az állandó felszerelési „tárgyaim” közé, így nem kellett aggódnom, hogy elhagy valaki, míg bent töltöm az időt. Megjelentem az
adott időpontban, az adott helyen. 100-150 megszeppent, 18-20 éves fiatalember jött össze a kedves meghívásra. Itt még nem kellett katonásan viselkedni, csak az „Erőt, egészséget” kellett megtanulni. Volt egy kb. 20 perces beszéd, aztán közölték:
– A behívóparancs jobb felső sarkában található egy számsor. Mindenki álljon ahhoz a táblához, amelyiken a saját számát látja!
Nekem ilyen nem volt a behívón. Ezt a hiányt jeleztem is a legközelebb álló, hivatásosnak kinéző élőlénynek. Elkérte a parancsot és elballagott az asztalhoz. Jön vissza pár perc múlva, és közli velem:
– Maga létszámfeletti, lehet, hogy hazaküldjük. Üljön le egy pár percre, még megbeszélem a sorsát a felettesemmel.
B+!!! Lehet, hogy felesleges volt az egész hajcihő… Már hallottam a haverok poénjait: Te katonának se kellesz! Túl alacsony volt az IQ-d, aztán kiszórtak, stb. Nagy morfondírozásom közepette észre se vettem, hogy közelít felém egy másik tiszt, kezében papírokkal.
– Van kedve átmenni Szombathelyre, rádiós kiképzésre?
A kérdő mondat annyira meglepett, hogy hirtelen válaszolni se tudtam a kérdésre. És ekkor vettem észre, hogy nem az eddig látott barna vállapja van, hanem zöld. Mondtam, hogy persze. Kezembe nyomta az általa hozott papírokat, és elmagyarázta, hogy Söptei úton lévő laktanyába kell mennem. De a város felőli elsőbe, az a határőr laktanya. És ha lehet, akkor a mai nap érjek oda. Nem kaptam kísérőt magam mellé, így egyedül vágtam neki a szombathelyi útnak. A hadkieg és a vasútállomás nem volt messze egymástól, gyalog indultam el. Tulajdonképpen a Jutasi út egyik végén volt. Kerestem egy vonatot Szombathelyre. A több, mint 2 órás út eseménymentesen telt, a büfékocsiban.
Leszálltam Szombathelyen, dél környékén… És akkor most hogy jutok el a laktanyába? Idősebb humán GPS-t kérdeztem meg, mégis merre van az arra. Mondta, hogy ez már tulajdonképp a Söptei út, csak kövessem az utat, és odatalálok. Így is történt. Jó fél óra séta után feltűnt a Vörös Bika Szálló. A kapus kissé meglepődött, hogy délután 1 óra után szeretnék bevonulni. Odaadtam a parancsot, telefonált, lejött értem egy zászlós és felvitt egy körletbe. Mikor beléptünk, még két civil tartózkodott a körletben. Elkezdtünk dumálni, mindenki bemutatkozott, ki honnan, hogyan, miért… Ezután belépett egy tipikus nagypapa kinézetű őrnagy – mint utóbb kiderült, a leendő századparancsnokunk. Még civil ember módjára bemutatkoztunk, ő pedig felvázolta a közeli jövőnket.
– Maguk holnap reggel indulnak Adyligetre. Ott rádiós kiképzésben részesülnek. Addig civilben lesznek, és ott szerelnek fel, ott adják le a személyit és ott kapnak katonakönyvet. Addig a körletben tartózkodnak, az ellátmányt idehozzák maguknak, és takarodó után az alegységügyeletes kiséretével mehetnek tisztálkodni.
Még egy-két apróságot elmondott, utána elköszönt és ment a dolgára. Senki ránk se nézett, néha hallottunk számunkra még ismeretlen parancsokat, hiszen akkor még nem telepítették fel a HÖR-Enigmát. Este hozta a vacsorát az AEGÜH karszalaggal felszerelt februári kopasz, plusz egy jelzés nélküli baka. Beszélgettünk pár percet. Megkérdezték, hogy mik leszünk, miért vagyunk még civilben, stb, stb… Megválaszoltuk a kérdéseket, már amivel tisztába voltunk, aztán mi kérdeztünk: Mi az az Adyliget? Milyen ez a laktanya? És egyáltalán mire számíthatunk. Elmondták, hogy Adyliget az OPK, egy emelettel feljebb leszünk , és ezzel zárta a „kérdezz-felelek”-et: Van rossz hely, van jó hely és van Szombathely.
– Fél óra múlva itt leszünk a tálcákért. Addigra egyétek meg a vacsorát!
A kaja nem volt rossz, de azért kiegészítettük a hozott hazai finomságokkal. Több, mint fél óra múlva jöttek a tálcákért, egyúttal megkaptuk az infót, hogy 22:15-re legyünk tisztálkodásra felkészülve. Este 10-kor takarodót kiabált az alegység. A megbeszélt időpontban jött is az AEGÜH. Hozott 3 db. kincstári törölközőt, mi meg egy száll alsóban masíroztunk a fürdő felé. Na, a VB az valami ocsmány módon nézett ki: törött csempék, használhatatlan mosdó és bűz… Ekkor mondta az ÜH, hogy a jövő héten szétverik az összes VB-t és kapunk szép újakat helyettük. Van 5 percünk az egészre. Végeztünk, vissza a körletbe, dumáltunk még egy kicsit, aztán alvászatot rendeztünk.
Másnap reggel 06:00-kor zengett a folyosó:
„Jó reggelt! Jó reggelt! Vége van az éjnek.
XX napja van az augusztusi vénnek.
Őrszázad(?)! Ébresztő, föl!”
Hozzánk is benézett a jól ismert ÜH, hogy felkeltünk-e. Lemegy a század reggeli tornára, akkor lehet kábelezni, fogat mosni, borotválkozni, stb… Megkapjuk a reggelit, jönnek értük, és irány Adyliget. Így is történ. Fél nyolc körül benézett az őrnagy úr is, átadta a névre szóló nyílt parancsokat.
– Július végén találkozunk! Sok sikert, fiúk!
Nem tudom már, hogy milyen rangú és rendű HT-val indultunk neki a hosszú útnak. Dobozos UAZ-zal vittek ki minket az állomásra, ahol megkerestük a Délibe induló vonatunkat. Ez valamelyik IC volt és csak Kelenföldön állt meg. Felderítettük a büfékocsit és fogyasztottuk a VBK készletet. Nem rúgtunk be, de csak a kopaszságunk miatt. Átrobogtunk szülővárosomon is (Várpalota), de sajnos nem álltunk meg…
Déli pu-ról átmetróztunk a Moszkva (ma: Széll Kálmán) térre és onnan busszal a Nagykovácsi úton lévő Határőrség Országos Parancsnokságot vettük célba.
Egyelőre ennyi… Folytatásokat is tervezek!
R142-es kézfogással: Olajmag01